Csütörtökön a Rogán Antal vezette propagandaminisztérium felügyelete alatt álló, az állami reklámköltésekért felelő Nemzeti Kommunikációs Hivatal váratlanul szerződést bontott a kormány két kedvenc PR-osával, Csetényi Csaba és Kuna Tibor cégeivel. Az utóbbi hónapokban több jel mutatott arra, hogy a két vállalkozó kezd kiesni a kormányzat kegyeiből, Kunát még meg is bírságolták korábbi szabálytalanságok miatt, és gyanúsítottként hallgatták ki egy 52 millió forintos adócsalási ügyben.
Csetényi cége, a Network360 most közleményt adott ki a döntésről. Azt írják,
„Magyar vállalatként büszkék vagyunk arra, hogy az elmúlt években elégedett piaci ügyfeleink mellett az államnak is dolgozhattunk. A döntéssel, mellyel a Nemzeti Kommunikációs Hivatal felmondta szerződésünket, nem értünk egyet, arról érintettként az MTI-nek kiadott közlemény előtt csupán pár órával értesültünk.”
A cég szerint ez kedvező alkalom arra, hogy végiggondolják, mit csináltak rosszul és mit jól.
„Először is, köszönjük az elmúlt évek lehetőségeit, megtiszteltetés volt munkánkkal támogatni az állam több szereplőjének eredményességét”
- írják.
„Hiszünk abban, hogy igazunk van és ezt szakmai beadványokban fogjuk bebizonyítani. A jövőben is úgy járunk el, mint eddig; szabálykövetően, etikusan és jóhiszeműen, munkánkban az eredményességre és hatékonyságra koncentrálva.”
Nagyjából tehát ez az üzenet:
(via Médiapiac)
Szerződést bontottak Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel, mert nemrég rájöttek, hogy nem tartották be a törvényeket.
Kuna a kormány egyik kedvenc vállalkozója, kommunikációs cégei, a Young and Partners és a Trinity dúskálnak az állami megrendelésekben.