A Mekiben ették el a magyarok a fizetésemelésüket

gasztronómia

Miközben tavaly az átlagos nettó bérek év végén több mint 13 százalékkal emelkedtek, ez a többlet a G7 szerint a gyorséttermek árbevételén mutatkozott meg. A céges eredmények szerint több évnyi stagnálás után tavaly nagyon beindultak a magyarországi gyorséttermek.

Míg az elmúlt két és fél évben a McDonald’s két éttermet is bezárt Budapesten, addig a múlt héten már egy kétemeletes gyorséttermet nyitott Gyöngyösön. Az átadón is elhangzott, hogy 2017-ben tíz százalékkal nőtt a Meki vendégeinek száma. Átlagosan évi 80 millió embert szolgálnak ki, vagyis egy magyar (vagy külföldi) átlagosan nyolcszor vásárol a McDonald’s-nál.

A lap megnézte, hogy amíg a McDonald’s árbevétele 2013 és 2016 között négy év alatt nőtt összesen 8 százalékkal, tavaly egy év alatt 16 százalékos növekedést ért el. A 27 milliárdos forgalmával kimagaslóan a legnagyobb éttermi vendéglátással foglalkozó cég volt Magyarországon. A bevételének több mint 10 százaléka maradt meg profitnak, közel hárommilliárd forint. A 2017 előtti négy évben összesen nem volt ekkora az adózott nyeresége, 2013-ban és 2014-ben lényegében nullszaldó körüli volt az eredmény. (G7)