meki

Egy mekis burger indított kólibaktérium-járványt Amerikában

A hatóságok a hagymára gyanakodnak, vissza is vonták az egyik burgerük forgalmazását több ezer üzletben.

Bódog Bálint
külföld

Nem lesz Big Mac karácsonykor

24-én zárva tartanak a mekik is. Mi marad?

Rényi Pál Dániel
ÉLET

A McDonald's globális birodalma is kettészakadt a gázai–izraeli háborúban

Az izraeli McDonald's ingyenes étkezést biztosított a katonáknak, mire a Közel-Kelet más részein működő üzemeltetők gyorsan elhatárolódtak. Libanonban egy helyi étterem felajánlotta, foglalkoztatja azokat a „Meki-disszidenseket”, akik nem érzik biztonságban magukat a munkahelyükön.

Jelinek Anna
külföld

Két tízévest is dolgoztatott egy amerikai McDonald's

Több mint háromszáz gyereket találtak, akiknek iskolaidőben, veszélyes körülmények között kellett dolgozniuk.

Solti Hanna
gyermekvédelem

A közalkalmazotti bértábla szerint 30 ledolgozott év után, diplomával, tudományos fokozattal lehet elérni a mekis kezdőfizetést

Fiatalok, vár a húslapát!

Uj Péter
gazdaság

A McDonald's Magyarországon is bevezeti a házhoz szállítást

Pár hete lett Orbán-közeli a gyorsétteremlánc magyarországi hálózata, máris itt egy fejlesztés.

Herczeg Márk
gazdaság

A Mekiben ették el a magyarok a fizetésemelésüket

Megugrott a gyorséttermek forgalma a bérnövekedéstől.

Czinkóczi Sándor
gasztronómia

Kizökkent a világ: a McDonald's arra készül, hogy friss húst tesz a hamburgerbe

Nyugalom, csak az USA-ban, csak a Quarter Pounderbe, és csak a jövő év közepétől.

anarki
gasztronómia

Mekiben bunyózó lányokat keres a rendőrség

Október elején megagyaltak egy embert.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Orbán elvette Lázártól, és Rogán gondjaira bízta Havasi Bertalant

A sajtófőnöknek a Miniszterelnökségtől a Mekibe vezetett az útja.

Herczeg Márk
politika

Rogánék elárulták, mennyit keresnek a politikai tanácsadók a Mekiben

De azt nem mondják meg, kik a tanácsadóik.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Hatalmas ivós bulikat, pókerpartikat szerveztek, és füvet árultak a világ legvidámabb McDonald's-ában

A salátabárban porciózták a drogot az élelmes franciák. A salátabárban!

anarki
bűnügy

Kína feltalálta a kőburgert

Állítólag a szürke buci pont olyan, mintha egy gránittömbbe harapnál.

Czinkóczi Sándor
gasztronómia

Ha megjött a dögmeleg, így egyél Big Macet

Kánikula van, ránézni sem tudok a meleg ételre, de mégis gyilkolni tudnék egy Big Macért. Magyaros cselvetés: itt a gasztronómiai Jégvarázs, a fagyasztott Big Mac. (Finom? Nem.)

444.hu
gasztronómia

Ellopta a Meki az új bringás zacskó ötletét egy diáktól?

A most bevezetésre kerülő új elvivős csomag eléggé hasonlít egy két évvel ezelőtti próbálkozásra.

Botos Tamás
bulvár