Buzz Aldrin begurult, mert a gyerekei el akarják tőle perelni a pénzét és a milliókat érő űrrelikviáit

külföld

Valódi kis háború alakult ki az egykori asztronauta, Buzz Aldrin családjában. A 88 éves Aldrin volt a második ember, aki a Hold felszínére lépett űrhajósként, az Apollo-11 legénységének tagjaként. Aldrin hétfőn beperelte a fiát, a lányát és a volt menedzserét, azzal gyanúsítva őket, hogy el akarják lopni a pénzét, és be akarják mocskolni az örökségét.

Buzz Aldrin
Fotó: Cooper Neill/AFP

Aldrin egy héttel azután nyújtotta be a keresetet, miután a gyerekei kérvényezték, hogy átvehessék az irányítást a pénzügyei felett.

Tették ezt arra hivatkozva, hogy az űrhajós felügyeletet igényel, mert az idős kora miatt egyre kevésbé beszámítható.

Buzz Aldrin nagyon berágott azon a feltételezésen, hogy már nem ura saját magának, egy múlt heti interjúban azt mondta, “senki sem gondolhatja, hogy nekem gondokság alatt lenne a helyem”. Azt is kikérte magának, hogy a gyerekei és a volt menedzsere meg akarják neki szabni a szerelmi életét is, például megtiltanák, hogy megházasodjon. Emellett pedig átvennék az irányítást a cége és az alapítványa felett.

A per tárgyát képzi az is, ki rendelkezzen Aldrin dollármilliókat érő űrrelikviái felett.

Neil Armstrong és Buzz Aldrin az amerikai zászlóval a Holdon.
Fotó: NASA/AFP

Aldrin két 60 éves gyereke, Andrew és Janice eközben azt állítja az apjáról, hogy új barátokat szerzett, akik el akarják választani a családjától. Eközben pedig veszélyesen gyorsan költi a pénzét (Aldrin legidősebb fia nem érintett a perben).

A bíróság most kirendel egy szakértőt, aki meg fogja vizsgálni Aldrin mentális egészségügyi állapotát. (BBC)