A kétharmados Fidesz a világ legnevetségesebb kampányában most a Helsinki Bizottság ajtaját matricázta le

elmebaj

Hollik István volt KDNP-s parlamenti képviselő – aki idén azért nem jutott be a Parlamentbe, mert kikapott egy LMP-s zöldségestől – a kétharmados Fidesz-győzelem után belekezdett a NER eddigi legnagyszabásúbb hadműveletébe, az ország jelene és jövője szempontjából talán a legnagyobb hatású, végtelenül fontos/okos kampányába: a kormánypártok tagjai elkezdtek „bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricákat ragasztani a Fidesznek nem tetsző civil szervezetek ajtajaira, pontosabban az ajtókra ragasztott A4-es lapokra, nehogy túl messzire menjenek a csibészségben. :-)

Ebbe annyira belelendültek, hogy a hétvégén egy MSZP-s képviselő küldte körbe az Európai Parlamentben, hogy a KDNP egy csillagos házat is megbélyegzett, persze egy KDNP-s válaszolt mindenkinek, és gond nélkül letagadta az egészet. Válaszul a Magyar Kétfarkú Kutya Párt „kivándorlást támogató szervezet” feliratú matricákat ragasztott a Fidesz irodáira.

Ezúttal a Fidelitas volt a soros, kőkeményen megmutatta a Magyar Helsinki Bizottság nevű, az emberi jogok védelmére 1989-ben alapított magyarországi szervezetnek (ami például olyanokat képvisel, akiknek rendőrök rúgják szét a bordáját, majd a hatóságok elhajtják őket), hogy mi a magyarok úristene.

Falusi Vajk, a Fidelitas szóvivője (b) sajtótájékoztatót tart a Magyar Helsinki Bizottság irodájának helyet adó épület előtt Budapesten 2018. június 27-én.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Magyarok, férfiak és asszonyok, nézzék azt a határozott fellépést, azt az ellentmondást nem tűrő nemzeti érdekérvényesítést, amit a szellemi honvédőknek köszönhetünk! 7 milliárd embernek üzenjük, hogy:

Forrás

Az udvaribolond-média természetesen teljes seregével tudósított a nemzetstratégiai szempontból különösen jelentős debilitásról.

„Bevándorlást támogató szervezet” feliratú matricákat ragasztanak a bejárathoz a Fidesz ifjúsági társszervezete, a Fidelitas aktivistái a Helsinki Bizottság irodájának épülete előtt tartott sajtótájékoztatón.
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI/MTVA

Most, hogy ezen túl vagyunk, és jól megkapták a nemzetidegen, nemzettestidegen, nemzetietlen, nemzethetetlen lények, talán elkezdhetik Rogánék a 30 napon át tartó bocsánatkérési maratont, amire a bíróság azért kötelezte őket, mert a kormány a Helsinki Bizottságról hazugságokat terjesztve kampányolt. Mondjuk várjuk ki a végét, hiszen Rogán Antal miniszter szerint a bíróság tévedett.

Kapcsolódó cikkek

Íme, a parlament legnagyobb kiesői és újoncai

Ezentúl Budai Gyula, Fodor Gábor és Hollik István sem lesz az életünk része.

Sarkadi Zsolt
POLITIKA

Hollik István most már bevándorláspártinak gondolt embereket is felmatricázna

A Fidesz-KDNP szóvivője Karácsony Gergelynek üzente meg: félretett neki is egy matricát.

erdelyip
politika

Folytatódik a KDNP-s matricaőrület: az Amnesty után a Menedék Egyesület is megkapta a bevándorlásipárti bélyeget

Hollik István helyett most a KDNP ifjúsági szervezete ragasztott matricát egy ajtóra.

Albert Ákos
POLITIKA

Az MSZP-s képviselő körbeküldte az EP-ben, hogy egy csillagos házat matricázott fel a KDNP, erre egy KDNP-s válaszolt, és letagadta az egészet

Ujhelyi István minden EP-képviselőnek elküldte, hogy a KDNP-sek egy csillagos ház lematricázásával bélyegeztek meg civileket. Erre Hölvényi: fake news!

Albert Ákos
politika

Felmatricázták a Fidesz-irodákat: „Kivándorlást támogató szervezet”

A Kutyapárt szombaton matricákat osztogat majd a kivándorlást támogató irodák megjelöléséhez.

Urfi Péter
POLITIKA

Egy rendőr úgy megrúgta, hogy eltört a bordája, 1,5 milliós kártérítést ítélt neki a bíróság

Az áldozat a Helsinki Bizottságtól kért jogi segítséget. Hosszú nyomozás után az ügyészség arra jutott, hogy nem lehet a rendőrökkel szemben vádat emelni.

Herczeg Márk
bűnügy

Rogán minisztériumának 30 napon át kell bocsánatot kérnie a civilektől a Nemzeti Konzultációval terjesztett hazugságok miatt

Plusz 2 milliós sérelemdíjat kell fizetniük a Helsinki Bizottságnak.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Rogán: Nem értek egyet a bíróság döntésével, nekünk volt igazunk

A miniszter szerint a bíróság tévedett, mikor a Helsinki Bizottságnak adott igazat.

Czinkóczi Sándor, Botos Tamás
politika