A visegrádi országok akadémiai elnökei nyilatkozatot adtak ki, amelyben támogatják a Magyar Tudományos Akadémiát – közölte az akadémia a honlapján.
A dokumentum – amit Jerzy Duszyński, a Lengyel Tudományos Akadémia elnöke, Eva Zažímalová, a Cseh Tudományos Akadémia elnöke és Pavol Šajgalík, a Szlovák Tudományos Akadémia elnöke is aláírt – egyhangúan kiáll az MTA autonómiája és a tudományos kutatás szabadsága mellett, támogatva az MTA követelését, hogy vonják vissza a törvényjavaslatot, amivel elvennék az intézetek hatásköréből a források jelentős részét.
Miután Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta, hogy „nem közeledtek az álláspontok”, az MTA-intézetek ügye jelenleg ott áll, hogy az akadémikusok kompromisszumot ajánlottak a kormánynak: abban egyetértenek, hogy el kell választani egymástól a kutatási és az innovációs forrásokat, de a pénz szétosztására alkalmasabbnak tartják magukat a hátsó szándékoktól általában nem mentes kormányzatnál.
Orbán ugyanazt a játékot kezdte el, mint egy éve a CEU-val.
Abban egyetértenek a krománnyal, hogy el kell választani egymástól a kutatási és az innovációs forrásokat. A pénz szétosztására viszont alkalmasabbnak tartják magukat a hátsó szándékoktól általában nem mentes kormányzatnál.