Amikor Rogán Antal minisztériuma a múlt héten kirúgta a kormány két kedvenc PR-osát, Kuna Tibort és Csetényi Csabát, még a Századvég Politikai Iskola Alapítvány is kellemetlen helyzetbe került, mert korábban pont Csetényi cégeinek dolgozott be alvállalkozóként az állami reklámkampányok lebonyolításában.
A Nemzeti Kommunikációs Hivatal indoklása szerint csak egy nappal a szerződéskötés után kaptak észbe, hogy Kuna és Csetényi cégei súlyosan megsértették a közbeszerzési törvényt, és ezért kellett szerződést bontani. Ráadásul Kunát költségvetési csalással is megvádolta az ügyészség.
Ennek köszönhetően a kormány 75 milliárdos gigatendere egyedül Balásy Gyula cégeire maradt.
És aki egy pillanatig is aggódott volna az állami hirdetések körül kavarás miatt a Századvég messzebb került volna az állami húsosfazéktól, megnyugodhat, mert a G7 cikke szerint az alapítvány kiváló ütemérzékkel leszerződött a talpon maradó Balásy cégével.
A lap megjegyzi, hogy Balásy ügynökségei, a New Land Media és a Lounge Design eddig is foglalkoztattak alvállalkozókat, de a Századvég eddig nem volt köztük. A mostani tenderen viszont a bejáratott partnerek mellett hirtelen feltűnt az elemzőcég is. Ráadásul a három indulóból épp Balásyék adták a leggyengébb ajánlatot. A G7 szerint nagyjából kétszer annyit kértek, mint a legjobb árral pályázó versenytárs, és a 28-ból csak egy esetben adták ők a legolcsóbb ajánlatot.
Szerződést bontottak Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel, mert nemrég rájöttek, hogy nem tartották be a törvényeket.
Nem sokkal azután, hogy elkészült a vádirat az adócsalási ügyben, Kunáékkal szerződést bontott az állami milliárdokat szétosztó Nemzeti Kommunikációs Hivatal.