Szijjártó Péter külügyminiszter 2015-ben a 444-nek adott interjújában még barátjának nevezte Kuna Tibort, akiből a kormány kedvenc kommunikációs vállalkozója lett. Kunáról ma reggel írtuk meg, hogy adócsalás miatt vádat emelt ellene az ügyészség, és letöltendő szabadságvesztést kérnek, miközben cégei az elmúlt években sok milliárd forintért dolgoztak az államnak.
Az RTL híradója megkereste az ügyben a kormányt és Szijjártót is. A kormánytól azt válaszolták nekik, hogy Kuna ügyében nincs jogerős ítélet, így a bírósági eljárás nem érinti a szerződéses viszonyt (amit egyébként múlt héten váratlanul felmondtak közbeszerzési szabálysértésekre hivatkozva) Szijjártó viszont írásban annyi közölt a híradósokkal, hogy
„Minden felnőtt ember a saját cselekedeteiért felelős.”
Interjú a külügyminiszterrel az amerikai kitiltási botrány lezárásáról, a határon túli politika változásáról, Habony Árpád szerepéről és arról, hogyan kell diktatúrákkal üzletelni.
Nem sokkal azután, hogy elkészült a vádirat az adócsalási ügyben, Kunáékkal szerződést bontott az állami milliárdokat szétosztó Nemzeti Kommunikációs Hivatal.
Szerződést bontottak Kuna Tibor és Csetényi Csaba cégeivel, mert nemrég rájöttek, hogy nem tartották be a törvényeket.