Spaniferrel rögzítették az üzemanyagtartályt a Veronánál kigyulladó magyar buszban

baleset

Október elején kezdődhet a büntetőper Olaszországban a veronai busztragédia ügyében. A 2017. január 20-i 18 halálos áldozatot követelő balesetet vizsgáló veronai ügyészség hat embert, köztük a busz magyar sofőrjét is meggyanúsította. A balesetben a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium több tanulója és kísérője veszítette életét.

A Blikk úgy tudja, hogy bár Olaszországban a vádlottak padjára kerülnek a baleset lehetséges felelősei, a magyar hatóságok eddig nem indítottak hivatalból eljárást a buszt üzemeltető cég ellen.

Az egyik balesetben elhunyt lány apja, Krizsány László nemrég hivatalosan is kézhez kapta az igazságügyi szakértői véleményeket. Szerinte ezekben az áll, hogy az üzemeltető nem tartotta be az előírásokat, és már az autóbusz honosítási vizsgájánál is kozmetikázták az adatokat, hogy a jármű külföldi utakra is mehessen. Egy szerelő pedig azt vallotta, hogy hosszú ideje folyt az illegális üzemanyagtartályok beépítése.

„Úgy vagy nyolc évvel ezelőtt kezdtem el ennél a cégnél póttartályokat beépíteni… A tartályt én úgy vettem át, hogy az már be volt szerelve a busz csomagterébe, a merevítő oszlopokhoz lett rögzítve spaniferrel” – idézett az iratból Krizsány.

Fotó: Handout / Polizia Di Stato

“A szakértő szerint a szerelésnél több alkatrész alkalmatlan volt, a töltőnyílást például a csomagtérben helyezték el. A legelképesztőbb talán mégis az, hogy a póttartályt közönséges spaniferrel rögzítették” – tette hozzá.

Az édesapa azt is elmondta, az áldozatok rokonai nem értik, hogy a busz üzemeltetője hogyan szállíthat továbbra is utasokat, és ha az ügyészség vagy más hatóság a nyomozati anyag alapján nem tesz feljelentést a cég ellen, akkor ők fognak tenni.

Kapcsolódó cikkek