A Szabolcs-Szatmár Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás miatt nyomoz R. Attila 46 éves konyári lakos ellen, aki többször utazott Debrecenből Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe, ahol március 27. és június 16. között közintézményekbe tört be.
A férfi készpénzt, fényképezőgépet, számítógépeket és egyéb értéktárgyakat lopott, amíg a rendőrök július 12-én el nem fogták.
R. Attila a gyanúsítotti kihallgatása alatt beismerő vallomást tett, és elmondta, hogy nem szeretett otthon ülni, ezért inkább utazgatott és ahol éppen leszállították a vonatról, – mert jegyet sosem vett – ott keresett egy óvodát vagy egy iskolát, ahová este betört.
Azt is elmondta a rendőröknek, hogy a 7 közintézményből elvitt értéktárgyakat a debreceni piacon eladta, és az azokért kapott pénzt elköltötte.
A rendőrség a gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vette, és az illetékes ügyészség felé előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására, amit az illetékes bíróság 2018. július 14-én elrendelt. (police.hu)