A New Orleans-i állatkert jaguárháza tetejét alkotó acélkábelek szétrágásával szökhetett meg az a ragadozó, amelyik halálra mart 9 állatot – közölte a keddi sajtótájékoztatóján az Audubon állatkert igazgatója.
Kyle Burks újságíróknak elmondta, hogy Valerio, a 3 éves hím a tetőn keletkezett, 20-25 cm-es résen át mászott ki a jaguárházból. A jaguárház tetejét alkotó, acélkábelekből készített erős háló megfelel az amerikai állatkerti szövetség előírásainak, de most ennél erősebb anyag után néznek. „Nem tudjuk, milyen lesz a végleges tető, de a ház addig is zárva marad” – mondta.
Azt nem tudják, mennyi ideig kóborolt szabadon az állatkertben a szombat reggel, az állatkert nyitása előtt a lakóteréből kijutó jaguár, mielőtt észrevették volna, hogy nincs a helyén. 3 róka, 5 alpaka és 1 emu pusztult el a jaguártámadásban, embert szerencsére nem sebesített meg az állat. Ha látogatási időn belül szabadult volna ki a házából, a gondozók biztonságos épületekbe vezették volna a látogatókat – állították.
Burks arról is beszélt, hogy az állatkertet külső kerítés is övezi, ez is megfelel a szabályoknak, de kérdésekre válaszolva elmondta: „elképzelhető”, hogy a nagymacska ezt a kerítést is áttöri, és elhagyja az állatkert területét.
Az amerikai szövetségi mezőgazdasági minisztérium a baleset óta megvizsgálta az állatkertet, az engedélyt kiadó szakszövetséget pedig értesítették.
A szökést 7:20-kor fedezték fel, amikor az etetést végző gondozó bajban lévő állatok kiáltásaira lett figyelmes. A férfi a jaguárt a rókák karámjában pillantotta meg, majd egy társával biztonságos épületbe menekültek, és rádión értesítették a vezetőket. Valerióra nyugtató lövedékeket lőttek ki, az elsőt kb. 20 perccel a szökés felfedezése után. A ragadozó elaludt, majd 8:15-kor biztonságosan elszállították. Megvizsgálták, jó egészségben találták, és nem altatták el, mivel „normális ragadozó módjára viselkedett”.
Több mint egy éve Praline, az állatkert nagyobbik nőstény gorillája egy mézzel és más édességekkel teletömött farönköt vágott egy terhes nő fejéhez, a gondozói szerint „biztosan nem akart eltalálni senkit”, csak szeret játszani az ételével. (MTI)
A hároméves Valerio szombat reggel szökött meg a kifutójáról. Hat lámával végzett, mire sikerült elkábítani.
Az állatkert egyik munkatársa szerint minden rendben, az állat csak az ételével játszott, és egész biztosan nem akart eltalálni senkit.