A nyomozók gyanúja szerint a szökés belső segítség nélkül szinte lehetetlen lett volna.
Azt is odafirkálták, hogy „ártatlanok vagyunk”, mindkettőt rossz helyesírással.
Egy genealógus posztja villámgyorsan terjed a neten és a világsajtóban, a kreol kultúrájáról híres város érseke pedig már lelkesen vizsgálódik.
Válságban Moldávia, nem kapnak több orosz gázt. Két nagyon hasonló merénylet tartja lázban Amerikát. Két napig bírta az igénytelenül kihelyezett kordon a Halászbástyánál. Itt a 444 napindító levelének hétvégi kiadása.
Egy (ex)katona autót bérel a Turo nevű cégnél, majd a lakóhelyétől távol merényletet követ el január elsején. A New Orleans-i tömeggázolásra és a Las Vegas-i Trump Hotel előtti robbantásra is igazak a fentiek, a hatóságok most azt nyomozzák, hogy volt-e köze egymáshoz a két, egymástól 2700 kilométerre történt esetnek.
Shamsud-Din Bahar Jabbar 13 évet szolgált a seregben.
Az FBI azonosította a merénylőt, aki szerda hajnalban az újévet ünneplő tömegbe hajtott.
New Orleans polgármestere azt mondta, terrortámadás történt.
Másik négy pedig megsebesült.
Legalább egy ember meghalt.
A színész alapítványa több mint 100 olcsó, de fenntartható és szép házat épített New Orleansban a Katrina hurrikán 2005-ös pusztítása után. Aztán kiderült, hogy csak össze lettek gányolva. Pitt hallgat.
A rendőrség több rablásról számolt be a hurrikán sújtotta városban.
A hurrikán, ami vasárnap letarolta Louisianát, már csak trópusi viharnak számít.
Louisianában már több százezer háztartás maradt áram nélkül.
Szerintük túl sok abortált magzat sejtvonalát használták fel a vakcinához.