A kazah olimpiai bronzérmes műkorcsolyázó meg akarta akadályozni, hogy lelopják a tükröt az autójáról, erre leszúrták

sport

Almatiban megölték a kazahok olimpiai bronzérmes műkorcsolyázóját, Gyenyisz Tent.

A helyi hírügynökség jelentése szerint a 25 éves sportoló csütörtökön összetűzésbe került két tolvajjal, akik le akarták lopni a visszapillantó tükröt az autójáról. Tent megpróbálta megakadályozni, erre leszúrták. A késelést követően kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.

"Ez egy igazán sötét nap mindannyiunk számára, akik ismertük és szerettük ezt a fiatal műkorcsolyázót. Mindannyiunkat inspirált tehetségével és kreativitásával" - írta közleményében Timur Kulibajev, a Kazah Olimpiai Bizottság elnöke.

Gyenyisz Tent
Fotó: Vladimir Pesnya/Sputnik

Ten 2014-ben a szocsi játékokon lett harmadik, ő a sportág első kazah ötkarikás érmese. A világbajnokságokon 2013-ban ezüst-, míg 2015-ben bronzérmes volt, 2011-ben a téli Ázsiai Játékokat, 2015-ben a Négy kontinens bajnokságot nyerte meg, két évvel később pedig a téli Universiadén diadalmaskodott. Az elmúlt esztendőkben sérülések hátráltatták, így februárban Phjongcshangban csak a 27. helyen végzett. (MTI)