A volt szocialista Demeter Mártát felvették az LMP-be

POLITIKA

Demeter Márta tíz éven keresztül volt az MSZP tagja, majd parlamenti képviselője, míg végül 2017-ben kilépett a pártból, majd csatlakozott az LMP-hez, részt vett a párt választási kampányban, végül pedig országos listáról parlamenti mandátumot is szerzett az LMP színeiben.

Egészen mostanáig azonban nem volt a párt tagja, sőt a felvételét a tagság idén többször is elutasította. Így Demeter nem volt választható párttisztségre és nem szavazhatott a belügyekben sem.

Úgy látszik, ennek vége, és Demetert felvették a pártba.

A hvg.hu szúrta ki Keresztes László Lóránt, az LMP társelnökének mai posztját, amelyben azt írja:

“Üdvözlöm az LMP-ben a párt legújabb teljes jogú tagját, Demeter Mártát”.

Forrás