Egy öreg kenyereskosárból előkerült David Bowie első demófelvétele, amin az akkor még csak 16 éves zenész egy kis londoni stúdióban rögzített magnószalagon énekel az első együttesével. A felvételen – ami a Guardian szerint akár 10 ezer fontért (3,6 millió forintért) is elkelhet egy aukción – Bowie az I Never Dreamed című számot adja elő a zenekarával. A The Konrads a Decca lemezvállalatnak készítette a demót, de sem ez a próbálkozás, sem egy következő nem nyerte el a kiadó tetszését, Bowie pedig hamarosan otthagyta a bandát művészi ellentétekre hivatkozva.
A felvételt David Hadfield találta meg, aki a The Konrads dobosa és menedzsere volt. A szalag akkor került elő, amikor költözés miatt kiürítette a házát, és kirámolta a garázs fölötti tárolót is. A demó nagyapja egykori kenyereskosarában pihent más holmikkal, fényképekkel, vázlatokkal, levelekkel együtt. Hadfield felidézte, hogy a The Konrads ügynöke, Eric Easton kérte fel őket a demó elkészítésére, amihez Mordenben az RG Jones stúdiót foglalták le. Bowie – aki akkor még az eredeti nevén, David Jonesként szerepelt – a banda többi tagjával írt számokat a felvételhez. Hadfield így emlékszik a történtekre:
„Úgy döntöttünk, hogy néhány gitárszámot és egy eredeti dalt veszünk fel. Az I Never Dreamed című számot választottam, mivel ez volt a legerősebb. David vezette a vokált, hogy a legjobban szólaljon meg a szám. Tehát ez lett a legelső felvétel, amin David Jones énekelt, 55 évvel ezelőtt.”
Bowie 2016 januárjában halt meg rákban, két nappal a 25. stúdióalbuma, a Blackstar megjelenése után, a 69. születésnapján. A személyes műgyűjteményének árverése – amin Frank Auerbach és Damien Hirst munkáira is lehetett licitálni – több mint 33 millió font (12 milliárd forint) bevétellel zárult a Sotheby's aukciósháznál. Hadfield relikviáját szeptemberben az Omega Auctions bocsátja árverésre Newton-le-Willowsban. Paul Fairweather, az árverés vezetője „teljesen új, zenetörténetileg jelentős” darabnak nevezte az eredeti magnószalagot, ami egy olyan zenész első felvételét tartalmazza, aki később szupersztárrá vált. (MTI)