Miután a nemzetközi és hazai tiltakozás ellenére, az MTA minden javaslatát figyelmen kívül hagyva a fideszes többség simán megszavazta a kutatási források kormányzati ellenőrzés alá vonását, az MTA elnöke rendkívüli elnökségi ülést hívott össze, ahol az Elnökség felhatalmazta Lovász Lászlót és az MTA további vezetőit arra, hogy folytassák a tárgyalásokat a kutatóhálózat irányítási rendszerének módosításáról.
Közleményük szerint az Elnökség a tárgyalások során a következő szempontok érvényesítését tartja szükségesnek:
A közlemény emlékeztet, hogy a Magyar Tudományos Akadémia 2012-re fejezte be kutatóintézet-hálózatának gyökeres átalakítását, Pálinkás József elnöksége alatt. Ennek működését az elmúlt két évben részletesen elemezte az MTA, független, illetve nemzetközi szakértők bevonásával. Az értékelők jelentései alapján a kutatóhálózat jól és eredményesen működik, a magyar kutatók szakmai teljesítménye számos tudományterületen nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő.
Lovász László elnökségének második ciklusában elindultak az MTA nagy stratégiai programjai: a közoktatás megújítását szolgáló tantárgypedagógiai program, a nemzeti vízprogram, az agrárprogram és a közegészségügyi program. Az alapkutatások mellett az elmúlt években az MTA egyre nagyobb hangsúlyt fektet az alkalmazott kutatásokra is, kutatóintézetei meghatározó szereplők például a Nemzeti Agykutatási Programban, a fehérjekutatási programban, a mesterséges intelligencia program és így tovább.
Az MTA főtitkára korábban arról beszélt, hogy a kormány beavatkozása olyan hangulatot teremthet, hogy innen menekülni kell. Pléh Csaba akadémikus szerint az akadémiai intézetek alapellátását kérdőjelezik meg a kormány tervei, ezen felül az egész intézkedés módja bizonytalanságot hoz, aminek az lehet az eredménye, hogy a kutatók egy része inkább külföldön folytatja.
A lengyel, a szlovák és a cseh tudományos akadémia elnöke is aláírta a levelet.
A jobboldali tudóstársaság elnöke a Magyar Időkben állt ki az átalakítások mellett, Freund ezt nem tudta elfogadni.
Az elnök szerint Palkovics miniszter az alapkutatások lényegét érti félre.
A kormány ismét megmutatta: nyitott a kompromisszumokra.
Török Ádám szerint "a kutató nem tenyészthető, és nem lehet úgy bánni vele, mint egy háziállattal."
Több mint 20 éves megállapodást rúg fel szerinte a kormány, kutatóhelyek szűnhetnek meg.