Kulka János a Halleluját hallgatja és a Nagy utazást énekli, így próbálja visszanyerni a beszédképességét

színház

A Klubrádióban nyilatkozott Kulka János, illetve a logopédusa, Varga Sarolta. Két és fél évvel ezelőtti agyvérzése óta a színész nagyon ritkán szólal meg nyilvánosan, ezért is volt nagy gesztus, hogy egy választásra ösztönző videót azért leforgatott.

Kulka a rádióban is beszélt, még ha lassan is. A logopédusa elmondta, hogy Kulka régebbi felvételeit is felhasználták a beszédkészsége fejlesztésekor:

„Jánoson a zeneterápia segített. A zenével sikerült beindítani a beszédfunkcióját. Ott ültem az ágyánál, és a telefonomon őt hallgattuk: ahogy a Halleluját énekli Leonard Cohentől, meg a Nagy utazást, s az ember, akinek a hangja egykor áradt, de most ott feküdt az ágyon beszédképtelenül, egyszer csak kiadott egy hangot magából. Énekelni kezdett.”

Forrás

(via 168 Óra)