Az ekitől még a polipok is ölelkezni akarnak

tudomány

Azt ismerik, amikor egy idegkutató találkozik egy tengerbiológussal? Kivételesen ez most nem vicc, bár az, hogy a két tudós arra jutott, hogy beekiztet egy pár polipot, elsőre annak is tűnhet. De ez maga a rögvaló, Eric Edsinger polipológus és idegkutató társa, Gül Dölen valóban extasyt adott a legendásan antiszociális polipoknak, amik a drog hatására pont úgy viselkedtek, mint akik beekiztek:

feladva szokásos visszahúzódó viselkedésüket egymás társaságát keresték.

Ez, hogy az MDMA szinte ugyanolyan hatást vált ki a polipokból és az emberekből, már csak azért is nagyon érdekes, mert az utolsó közös ősünk valami féregféle lehetett 500-750 millió évvel ezelőtt.

Edsinger és Dölen amúgy nem hasraütésre ekiztettek be pont polipokat, és még csak nem is azért, mert Edsinger polipológus. Hanem mert előzetes kutatásaik során rájöttek, hogy az a gén, ami az emberben a szerotonintranszporterek kifejlődéséért felelős, a gerincesek mellett a gyümölcslegyekben muslicákban, egy féregfélében és a polipokban is megvan. És mert az MDMA szerotonint szabadít fel, így vizsgálni tudták, hogy a polipokban is működik-e a gén.

Működik. (Via Discover Magazin)