A más márkák mellett az amerikai Budweisert (nem azonos a csehországival)és a Bud Lightot gyártó Anheuser-Busch InBev 3,1 százalékos bevételcsökkenést jelentett a második üzleti negyedévben, elsősorban azért, mert a híres söreik folyamatosan veszítenek piaci pozícióikból. Ennek oka, hogy az amerikai fiatalok körében nem túl népszerű a sör, ők inkább rövidet vagy bort isznak, ha isznak egyáltalán.
Ahogy közülük egyre többen lépnek alkoholvásárló korba, úgy szorulnak vissza a sörök az amerikai alkoholpiacon. A folyamat eredményeképp a sör 10 százalékot vesztett alkoholpiaci részesedéséből 2006 és 2016 között.
Az Anheuser-Busch InBev az alkoholmentes üzletág felpörgetésével igyekszik válaszolni ezekre a kihívásokra, új vezetőt neveztek ki a szegmens élére, és célul tűzték ki, hogy 2025-ög megduplázzák az alkoholmentes italok részedését a cég bevételeiben. Közben igyekeznek felfuttatni a könnyebb és ízesített söreiket is, valamint a prémium márkáikat, azokat ugyanis egyelőre nem sújtja úgy a csökkenés mint a bejáratott tömegsöröket. (Business Insider)