Szerdán kezdik forgatni Londonban a Star Wars egyelőre cím nélküli IX. részét, amely a tavalyi Az utolsó Jedik című filmnek lesz a folytatása. Ennek apropóján be is jelentették a szereposztást.
Az várható volt, hogy Daisy Ridley, John Boyega, Adam Driver, Oscar Isaac vagy Domhnall Gleeson játszik a filmben, az viszont már kevésbé, hogy fel fog tűnni a 2016-ban elhunyt Carrie Fisher is, mint Leia hercegnő.
A filmeseknek nagy problémát okozott a halála, a történet szerint ugyanis komoly szerepe lett volna a IX. részben. A film rendezője, JJ Abrams most azt mondta, megtalálták a módját, hogy “az örökségét és a szerepét tiszteletben tartva” benne lehessen a IX. részben. Úgy tűnik, nem azt a megoldást választották, hogy digitálisan szerepeltetik a filmben, mint Tarkin kormányzót a Zsivány Egyesben, hanem Az Ébredő Erőből fognak felhasználni vele forgatott, de a filmbe végül be nem kerülő jeleneteket.
Rajta kívül még visszatérő szereplő lesz Mark Hamill, mint Luke Skywalker, és a 81 éves Billy Dee Williams, aki Lando Calrissiant alakította az eredeti trilógiában. A Star Wars IX.-et 2019 decemberében fogják bemutatni. (BBC)