4-5 ezer tanár hiányzik az oktatási rendszerből a szakszervezet szerint

oktatás

Egy hónappal a tanévkezdés előtt 4-5 ezer tanár hiányozhat az oktatási rendszerből, mondta a HírTV-nek a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke. Szűcs Tamás kijelentette:

„tavaly 4000 jogviszony szűnt meg a közoktatásban, és mindössze 800 létesült, ezek azt gondolom önmagukért beszélnek. Több ezres tanárhiány van. És, ha csak arra gondolunk, hogy tavaly a pedagóguskar 4-5000 főre becsülte ezt a hiányt, akkor én azt gondolom, hogy ehhez a számhoz az idén is közel állunk.”

A oktatási intézményeknek kötelező megjelentetniük az álláshirdetéseiket a közigállás.hu-n, emlékeztet a HírTV. A központ felületen

jelenleg 2781 tanári helyre keresnek jelentkezőket. 

Hogy súlyos tanárhiány lenne az országban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma eddig mindvégig tagadta. Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint lokális problémák vannak, de azok sem vészesek, helyettesítéssel megoldhatóak az órák. A jövőt nézve pedig optimista: a béremelés miatt szerinte egyre többen fogják választani a tanári pályát.