Kulka János színész 2016 áprilisában sztrókot kapott majd életmentő műtéten esett át, azóta nem adott interjút. Egészen a múlt hétig, amikor egy jó hangulatú, gyakran kifejezetten viccelődős-bohóckodós interjút adott az RTL Fókuszának. Most az ATV-ben Krug Emíliának adta az első élő interjúját a klinikai logopédusával, Varga Saroltával.
Kulka, aki elmondta, hogy jól van, és minden szerdán jár a logopédusához, illetve ezúttal is viccelődött a sztrókkal, az állapotával, a fejlődésével, például mutatta, eleinte mennyire nem ment neki a beszéd. De azért nehézkesen beszélt, és elismerte, hogy borzasztó összehasonlítania a beszédét korábbi önmagával. Azt mondta, egyfolytában gondolkodik, miért történt vele az, ami.
„Idegen vagyok, érted? Színész. Micsoda? Olyan fura…”
Ha jól értem, azt is mondta, szégyelli, hogy a balesete előtt gőgös volt, de most már nem az.
A színész az Ujj Mészáros Károly filmjében való szerepléséről is beszélt, elmondta, hogy kúszott-mászott, illetve dicsérte Balsai Móni színésznőt is.
Varga Sarolta el is mondta, hogy Kulka intellektusa kifogástalan, nem is szabad mentális betegként tekinteni rá, csak a gondolatai szavakba öntésével vannak nehézségei. „Ez egy börtön” – erősítette meg a riporternek Kulka, aki azért is vállalta a szereplést, hogy nyilvánosságot szerezzen az afáziának, azaz az olyan beszédzavarnak, ami organikus agyi sérülés következtében jön létre.
A logopédusával, Varga Saroltával együtt nyilatkozott, soha többet nem lép színpadra, de filmezésről lehet szó.
Az ATV Egyenes beszéd című műsorában áll a nyilvánosság elé.