Az AfD vezetője nem kér Bannon EU-s populista mozgalmából

külföld

Steve Bannon, DOnald Trump korábbi kampányfőnöke most, hogy az Egyesült Államokban már nem tartanak igényt a szolgáltatásaira, európai haknikat vállal, és kitalálta, hogy a tocqueville-i értelemben vett amerikai demokrácia után most az Európai Uniót próbálja meg belülről szétverni. Létre is hozott egy The Movement nevű alapítványt, melynek célja a bevándorlás- és EU-ellenes európai populista pártok támogatása és összefogásuk a 2019-es európai parlamenti választásokra. Bannon azt mondja, így lehet fellépni az ördögi Soros György és az európai baloldal ellen.

Ennek a pártszövetségnek fontos tagja lehetett volna a német bevándorlásellenes AfD, ami a legutóbbi választáson történetének legjobb eredményével a Bundestag harmadik legnagyobb pártjává vált, de a párt egyik társelnöke, Alexander Gauland most a német médiának nyilatkozva elmondta, ő nem kér Bannon szervezkedéséből, szerinte ugyanis

a hozzájuk hasonló európai elitellenes pártok érdekeit nagyon nehéz, szinte lehetetlen összeegyeztetni.

Elmondta, hogy az AfD csak az osztrák Szabadságpárttal működik együtt, de ez a koordináció sem túl mély. Korábban felmerült az együttműködés a francia Nemzeti Fronttal, de ebből a fentebb leírt okból nem lett semmi.

Bannonnal az AfD másik társelnöke ugyan egy alkalommal találkozott, de a párt vezetőit nem hengerelték le az Trumpot hatalomra segítő Bannon elképzelései.

Bannon mellett egyébként Orbán is kacérkodott hasonló gondolatokkal tusványosi beszédében, neki sem túl jó hír így az AfD visszafogott lelkesedése. (Telegraph)