Egy különösen kegyetlen kísérletben 43 házaspárt zártak össze az Ohioi Egyetem kutatói, a házastársaknak pedig pénzről, a másik fél szüleiről és más érzékeny témákról kellett vitatkozniuk. A beszélgetéseket felvették és kielemezték, illetve mindkét embertől vért vettek a kísérlet legelején és legvégén. Az eredmények szerint azoknál a pároknál, akik keményebben vitatkoztak össze, ahol az egyik vagy a másik fél kifejezetten ellenséges volt a társával, ott a vérből nem kívánatos baktériumokat és gyulladásra utaló jeleket mutattak ki. (Telegraph)