Tiltakoznak a Google dolgozói a kínaiaknak készülő, cenzúrázott verzió miatt

TECH

A cég több száz alkalmazottja írta alá a nyílt levelet, melyben nagyobb átláthatóságot követelnek, hogy tisztában lehessenek vele, munkájuk milyen erkölcsi következményekkel jár - írja a New York Times. A felháborodásukat az váltotta ki, hogy kiderült, a Google titokban a kereső cenzúrázott változatát készíti el Kínának. A lap birtokába jutott levélben arról írnak, a cég látszólagos hajlandósága arra, hogy ilyesmihez asszisztáljon, súlyos erkölcsi és etikai kétségeket vet fel. „Jelenleg nem rendelkezünk olyan információkkal, amelyek ahhoz szükségesek, hogy etikus, megalapozott döntéseket hozhassunk munkánkról, projektjeinkről és foglalkoztatásunkról” - írják. A levelet több mint 1400 alkalmazott írta eddig alá.

A Google nyolc évvel ezelőtt vonult ki Kínából, elsősorban a cenzúra és a hackertámadások ellen tiltakozott így. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy a kereső egy olyan változatán dolgoznak, mely szűri azokat a tartalmakat, melyeket a kínai kormány nemkívánatosnak tart. Kínában nem elérhető a Google, a Facebook és a Twitter sem, sőt, már a Reddit sem. A Google nem kívánt reagálni a New York Times megkeresésére a témában.

Kapcsolódó cikkek