Az X-en elérhető chatbot a török bíróság szerint a vallási értékeket is megsértette.
Spiró György író a 444-nek arról beszélt, évek óta tapasztalja, hogy a magyar államiság olyan veszélyben van, amilyenben 1918 óta a II. világháború kivételével nem volt. Akkor van baj egy országban, amikor a mindennapi élet válik elviselhetetlenné, szerinte ehhez a ponthoz közelítünk.
A könyv írójának korábbi beszédét is megpróbálták ellehetetleníteni az orosz hatóságok.
Sipos Péter rácsodálkozott Pogány Indulóra és arra jutott, hogy „a cenzúra lehet, hogy hülyeség, de valamilyen szinten kéne”.
Horváth László szerint bűntárs az, aki drogokról rappel, és megálljt kell neki parancsolni. Nem ez az első téma, amiben művészeknek vagy civileknek akar megálljt parancsolni.
A Budapest Parkban a „ki fogod sípolni, hogy Orbán Viktor” sor után elsötétült a színpad, a kivetítőn pedig egy böngésző jelent meg, amin a 444-re és más oldalakra keresve csak hibaüzenet volt látható.
Lesz mit kivágni.
Trump nemrég még börtönnel fenyegette a Facebook-vezért. Azóta már együtt ebédeltek, Zuckerberg csupa jókat mond róla, és sorra jelenti be a jobboldalnak kedves személycseréket és tartalmi intézkedéseket a cégnél a szólásszabadságra hivatkozva.
Jeff Bezost nem először kritizálják a saját lapjában, amiért feltételezések szerint fejet hajtott Trump előtt.
A sajtószabadságot támogató orosz elnök a nyugati cenzúráról, az olimpiai eszmék nyugati eltiprásáról és a háború nyugati kiprovokálásáról értekezett egy mongol lapban.
„Szerintem nem volt helyes a kormány nyomásgyakorlása, és sajnálom, hogy nem voltunk nyíltabbak ezzel kapcsolatban” – írta.
Egy felvidéki magyar képviselővel vitázott volna, de a szervezőknek nem tetszett a párosítás.
Az állami Duma megvédi az olvasókat a külföldi ügynöknek nyilvánított írók veszélyes műveitől.
Sebestyén Balázs azt állítja, hogy ennek az az oka, hogy borzasztóan elvenné a fókuszt arról, ami valójában fontos.
Az utóbbi időben a megszállt Index a kormányoldalnak egyre kedvezőbben visz témákat.