„Szabályosan járt el” a miskolci buszsofőr, aki rendőrt hívott a vizet ivó kislányra, de azért elnézést kérnek miatta

ÉLET

Hétfőn járta be a sajtót az a teljesen szürreális hír, ami szerint egy miskolci buszsofőr nem volt hajlandó elindítani a buszt és leszállított a járatáról egy családot, mert 5 éves kislányuk - a kánikulában - ivott egy kortyot palackozott ásványvizéből.  

A helyi közlekedési vállalat, a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. ismert szigorú szabályairól: az utasok védelme és öltözékének tisztasága védelmében (!) tilos enni, inni a járatokon, igaz, papíron ez alól kivételt képeznek a nem alkoholos, PET-palackban szállított italok. 

Fotó: Miskolci Városi Közlekedési Vállalat

A buszon többen a család védelmére keltek, - volt, aki szólt, hogy vizet nyugodtan ihat bárki a szabály szerint - de a buszvezető csak azután volt hajlandó elindulni a járművel, hogy kiérkeztek a rendőrök, és a család leszállt a buszról. Az MVK kedden bocsánatot kért az érintett családtól, de azt jelezték, hogy 

a rendelkezésükre álló kamerafelvételek szerint a gyerek valóban fogyasztott ételt és italt is, 

ami után szóváltás kerekedett a sofőr és a család között. Szerintük 

„a buszvezető az ide vonatkozó szabályzat előírásának megfelelően járt el”, 

de azért megbüntették, mert nem volt udvarias, és elnézést is kértek az érintett családtól. 

Az incidensről az egyik utas felvételt is készített, de a videó héftő óta eltűnt a Facebookról. (zoom.hu)