A műholdfelvételek alapján Észak-Korea leállította a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését, jelentette az észak-koreai ügyekben leginkább jártas 38North kutatóközpont. Mint írták, a felvételek alapján augusztus 3. óta nem folynak jelentős leszerelési munkálatok a telepen, a korábban leszerelt eszközöket meg nem szállították el a telepről. Pedig a telep leszerelésének megkezdése volt az egyetlen gyakorlati eredménye Kim Dzsongun és Donald Trump júniusi csúcstalálkozójának.
A 38North műholdfelvételek alapján július 24-én közölte, hogy elkezdődött a telep központi létesítményének leszerelése, elbontanak egy rakétaösszeállító, illetve egy, a hajtóművek tesztelésére használt építményt.
A Szohe "űrközpont" a legnagyobb észak-koreai rakétakísérleti telep, 2016. február 7-én innen bocsátottak fel egy - Phenjan állítása szerint - műholddal felszerelt űrhajót. A Nyugat szerint Phenjan valójában új ballisztikus interkontinentális rakétával hajtott végre kísérletet.
A Szohe telep leszerelése összhangban lenne azokkal a vállalásokkal, amelyeket Kim Dszong Un tett Donald Trump amerikai elnöknek a szingapúri találkozójuk idején. Kim akkor megerősítette, hogy támogatja "a Koreai-félsziget teljes nukleáris leszerelését". Azóta kiderült, hogy nem beszélt komolyan. Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségének szerdai jelentése szerint Észak-Korea valójában folytatja atomprogramját, és ezek szerint a rakétaprogramját se adta fel. (Via MTI)
Trump a sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a nem túl konkrét északi ígéretek fejében beszünteti a dél-koreai-amerikai közös hadgyakorlatokat. Ettől tartottak, akik féltették Trumpot a találkozótól, és ez az, amit Észak-Korea nagyon akart.
Minden jel szerint Donald Trumpnak mégsem sikerült az áttörés - bezzeg Kim Dzsongun megkapta, amit akart.