Vettel nyerte a Belga Nagydíjat, rögtön a rajt után baleset történt

sport

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, ezzel 17 pontra csökkentette a hátrányát a címvédő és a vb-pontversenyben vezető, most második Lewis Hamiltonnal, a Mercedes brit versenyzőjével szemben.

Fotó: JOHN THYS/AFP

A 31 éves Vettelnek ez volt az idei ötödik, pályafutása 52. Futamgyőzelme. A harmadik helyen Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája ért célba Spa-Francorchamps-ban.

A mezőny közepén az első kanyarban hatalmas baleset történt, melynek nyomán Fernando Alonso (McLaren), Nico Hülkenberg (Renault) és Charles Leclerc (Sauber) is kénytelen volt feladni a küzdelmet. A Safety Car a negyedik kör végén állt ki a mezőny elől.

Fotó: HOCH ZWEI/Picture-Alliance/AFP

A vb egy hét múlva Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik. (MTI)