Három beruházás továbbra is jelentős torlódásokat okoz Szigetszentmiklós és Csepel térségében - hívta fel a figyelmet pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Akit érint a gigadugó, ami egyre aggasztóbb Csepel környékén, nyilván maga is tud már a problémáról, aki nem, az jobban teszi, ha kerüli a környéket, ha teheti. Az elmúlt napokban több órás várakozásról számoltak be autósok.
A Magyar Közút most bejelentette, mi a megoldási tervük: a torlódásokban érintett főbb helyszíneken jövő héttől rendőrök segítik majd a közlekedőket.
Bát tudott a párhuzamos munkálatokról a Magyar Közút és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. is, eddig semmit sem tettek a káosz megelőzésére. Most viszont a közútkezelő arra emlékezteti az autósokat, hogy ezek a beruházások "kivétel nélkül a közlekedési infrastruktúra fejlesztését és javítását célozzák az ott lakók és az arra közlekedők életszínvonalának javítása érdekében."
Javasolják azt is, hogy indulás előtt mindenki tájékozódjon, sőt, úgy vélik, érdemes úgynevezett navigációs és úgynevezett autós alkalmazást is használni.