Elkezdik tervezni az M0-s gyűrű budai hegyi szakaszát, most derül ki, kinek a kertje végébe épül autópálya

közlekedés

Újraindulhat a lobbizás és a tiltakozáshullám a budai oldali települések és telektulajdonosok körében, kiválasztották ugyanis az M0-s gyűrű nyugati szektorának tervezőjét a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére. A boldog nyertes az Unitef-83 Zrt., az Utiber Kft. és a Vibracomp Kft. alkotta konzorcium lett. Nekik kell összehasonlítaniuk az eddig elkészült nyomvonalváltozatokat környezetvédelmi és anyagi szempontból, illetve beszerezniük a környezetvédelmi engedélyeket. 

Ez azt jelenti, hogy ha a tanulmány időre elkészül és lenne mellé finanszírozás - ami egyelőre nincsen - és minden a lehető leggyorsabban haladna, akkor akár 2 év múlva is elkezdődhetne a szakasz építése.

A kérdéses szakasz az M1-as autópályánál lévő M0-s végződést köti össze a tízes úttal. nagyjából 20 kilométer hosszú lesz és akár a fele is alagútban futhat, az építendő völgyhidakról nem beszélve. Budakeszinél várhatóan az ország leghosszabb, 5-10 kilométeres alagútja épül majd meg emiatt, ha valaha megvalósulna a terv.

A gyűrűnek ez a része nem véletlenül fog utoljára megépülni: amellett, hogy természetvédelmi területen fut, rengeteg magáérdeket is sért, például a leendő szellőzők miatt, amik néha hegyi magántelkekre fognak esni, illetve egy csomó telek értéke fog nagyot zuhanni a melléépített 2X2 sávos autópálya miatt.

Ezután - vagyis időben feltehetőleg ez előtt - még az északi szektornak kell felépülnie, ami a Megyeri híd budakalászi hídfőjét fogja összekötni ennek a nyugatinak a végével. Az fele ilyen hosszú sem lesz, és sokkal jobban áll, arra már az építési engedély is megvan.

(via Magyar Idők)