Az európai képviselők kinevették Orbánt, de itthonról nézve ez nem olyan jó poén

vélemény

Sok érdekeset mondott strasbourgi beszédében a magyar miniszterelnök, de talán ez a részlet volt a legmeredekebb:

„mi sohasem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek egyet velünk”.

A teremben kacaj hallik.

Forrás

Magyarországról nézve viszont kicsit nehezebb megőrizni ilyenkor jókedvünket, mert 

a kétharmados Orbán-kormányok egyik legfontosabb és állandó törekvése éppen az, hogy ne lehessen hallani ellenvéleményeket.

Ezért is foglalták el vagy tették jelentéktelenné a kormány tevékenységét véleményezni vagy kontrollálni képes intézményeket, az Alkotmánybíróságtól az Állami Számvevőszékig.

Ezért hallgattatták el a kritikus vagy egyszerűen nem elég kormánypárti médiát. Itt egy korántsem teljes lista, honnan sikerült száműzni az egyet nem értést: 

  • megszállták a közmédiát, annak összes rádió- és tévéadóját,
  • bezárták a Népszabadságot, a Magyar Nemzetet, a Heti Választ,
  • megvették a TV2-t, a Hír TV-t, az Origót, a Figyelőt, a Borsot, az összes megyei napilapot és egy halom rádiót.

Ezért szorították ki a megmaradt független újságírókat a parlamentből.

Ezért nem ad rendes interjút kritikus magyar újságíróknak Orbán. Hanem csak ilyeneket

Ezért nem vesz részt miniszterelnöki vitákon már 12 éve a miniszterelnök, aki a parlamentben is képes annyival lerendezni a vele egyet nem értők kérdéseit, hogy Boldog karácsonyt!

Ezért mentek neki brutális lejáratókampánnyal, törvényekkel, listázással, különadóval a civil szervezeteknek.

Ezért nem nyilatkozhatnak a kórházigazgatók vagy az iskolaigazgatók központi jóváhagyás nélkül.

Ezért szedetik le az ellenzéki plakátokat.

Ezért akadályozzák meg a népszavazásokat, akár verőemberekkel is, ahol mindenki hallathatná a hangját.

Ezért is kapnak kancellárokat a nyakukba az egyetemek, ezért is kell a kormánynak felügyelnie az MTA pénzeit.

Ezért tiltják ki a nekik nem tetsző szakokat az állami egyetemekről.

Szóval ez viccnek kicsit erős volt.

Kapcsolódó cikkek

Orbán Viktor Európai Parlamentben elmondott beszéde

Nevetett és zúgolódott Orbán európai ellenzéke a magyar miniszterelnök beszédén, a szövetségesek időnként tapsoltak.

Tbg
politika

Pontosan ennyi lehetőség van politikusokat kérdezni anélkül, hogy Kövér László kitiltana

Ami zölddel van jelölve. Hát nem sok. De az igazán kemény az, amikor meglátod, mi volt a helyzet 25 évvel ezelőtt.

plankog
építészet

Orbán kimerészkedett a kormánymédia falai közül, és alig bírja tartani a tempót a kérdésekkel

Sorra adja az „interjúkat” a kampányállomásokon. De vajon sikerült megküzdenie a kérdésekkel?

Botos Tamás
POLITIKA

Lesz miniszterelnök-jelölti vita, de Orbán nem megy el rá

Az RTL Klub szervezi, meghívták a kormányfőt is, aki nemet mondott.

Haszán Zoltán
politika

Orbán 3 legnagyobb pillanata azokból az időkből, amikor még hajlandó volt „vitatkozni”

A választás előtt nincs vita, Orbán szerint válaszolt ő már eleget. És tényleg, micsoda pillanatok voltak azok!

plankog
politika

Rétvári szerint semmi különös nincs abban, hogy a kórházi vezetők csak minisztériumi jóváhagyással nyilatkozhatnak

Ez így működik és kész.

Sarkadi Zsolt
Egészségügy

Hiába szerzett saját plakáthelyeket a Jobbik, a kormányhivatalok azokról is leszedik a hirdetéseket

Feltűnt nekik, hogy a titokzatos magánszemély hirdetései ugyanúgy néznek ki, mint a Jobbik kampánya.

Czinkóczi Sándor
politika

A kormány megszüntetné a gender szakokat a magyar egyetemeken

A hvg.hu szerint kidolgoztak egy rendeletet, amely ha hatályba lép, az egyetemek nem indíthatnak a jövőben társadalmi nemek tanulmánya szakot.

Albert Ákos
oktatás