A Fradi városépítés helyett 38 játékosra vert el 12 milliárd forint állami támogatást. AZ FTC elnöke pedig egyszer csak elfelejtette, hogy ő aggódott nemrég a bajnokság tisztességes lebonyolítása miatt. 25 milliárd forint visszafizetése a tét, amibe tényleg belerokkanna a Fradi.

Az AI-problémát ma jellemzően technológiai fenyegetésként keretezzük, noha valójában egzisztenciális, társadalmi és értékkérdésről van szó. Sik Domonkos írása.

A Tisza azt ígéri, hogy az új alkotmányba minden magyar beleszólhat, de egyelőre nem látszik, hogy ez valódi bevonást jelent, vagy csak egy újabb üres konzultációt. Országos fórumok, véletlenszerűen kiválasztott polgárokból álló közösségi gyűlés, többszöri konzultáció és végül népszavazás: ezzel a kilenc lépéssel valóban a magyarok részvételével születhet új alkotmány.

Származásra, nemi identitására, vallásra ne utaljon egy emléktábla – közölte a XIII. kerületi önkormányzat az újlipótvárosi emléktábláról. Ez alapján a holokauszt-emlékműveknek sem lenne helye.

Az NVVH elnökválasztása körüli viharnak is köszönhetően teljesen összekuszálódott, hogy mi itt rendszerváltásilag a végső cél. Minden ellopott fillért visszaszerezni? Lecsukni a tolvajokat? Egy jobb országot építeni? Mind a három még soha, sehol nem sikerült.

Várhatunk-e önvizsgálatot és önfeláldozást a társadalomtól? Az autoriter rendszerek bukása után többnyire nem a nagy kibeszélést követő megtisztulás jön, hanem a kompromisszum. Ha az NVVH teljesítményét azon próbáljuk lemérni, hogy megtisztult-e tőle a nemzet, akkor biztosan megbukik.

Ahhoz, hogy magunk mögött hagyhassuk az Orbán-rendszer örökségét, nem biztos, hogy „gyors retorzióra” van szükség. Ez a rendszer tizenhat évig a magyar társadalom valósága volt – mindannyian részei voltunk. Mi történik, amikor a NER kárvallottjai szimbolikusan elégtételt vehetnek? Miként lesz folytatható a magyar társadalom közös története?

Orbánnak nem kellett amiatt aggódnia, hogy a döntései kiváltják hívei ellenállását, az új kormányzat legerősebb ellenzékévé viszont a saját táborában létrejött digitális tömeg vált. A kormányzás egyik legfontosabb kihívása, hogy mit tud kezdeni ezzel.

Tiborcz István kezdjen el már most kokárdákat varrogatni?

Sokszínű jobboldalként, mozaikjobboldalként definiálná újra magát az eddig közpénzen eltartott fideszes holdudvar egy része. De mit is jelent ez pontosan, valamiféle SZDSZ–Mi Hazánk-koalíciót? És hol van ebben a helye Orbánnak?

Kínos kavarás lett a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési Hivatal elnöki pályázatából, pedig egyáltalán nem mindegy, hogy ki és a hogyan próbál majd az ellopott pénzek nyomára jutni. És az sem biztos, hogy nem a pártejtőernyőssé tett jelölt a legalkalmasabb. Ahogy semmi sem biztos. És az ellenkezője sem.

Megvan a három jelölt, erre a Tisza frakciója utólag jelentkezik, hogy hoppá, hát nekünk is lenne egy. És ha a Mi Hazánk is utólag jelentkezett volna? Aztán a nyolc tiszás bizottsági tag meg majd legyen okos, hogy mit kezdjen a saját, 141 fős frakciójuk jelöltjével. Sehogy se néz ki ez majd jól.

Volt, ahol az emberek pénzről dönthettek, máshol közparkokról, erőszakos esetek bejelentési mechanizmusairól, kerékpárutakról vagy a taxisok szabályrendszereiről. A Tisza a magyarokat bevonó Közhangja más utat választ: összegyűjti és AI-val rendszerezi a véleményeket, de nem ad döntési jogot. Ettől még lehet jelentősége – csak nem mindegy, mi történik azzal, amit az emberek mondanak.

Magyar Péter szombaton még amellett tett hitet, hogy füstös szivarszobák helyett közösen döntsünk, majd vasárnap este már azt közölte, hogy hétfőn megkérdezi Polgár Juditot, akar-e ő lenni a köztársasági elnök.

Orbán János Dénes piti pénzhamisítóból lett a legjobban fizetett magyar szerző és az állami irodalmi támogatások elosztója. Hogyan működhetett így ez a rendszer, és ki viszi el a balhét?