Minden öt másodpercben meghal egy gyermek a világon, jelentette az ENSZ gyermekvédelmi szervezete, az UNICEF a WHO, az ENSZ demográfiai osztálya és a Világbank-csoport által összeállított becslések alapján. A jelentés szerint 2017-ben 5,4 millió gyermek hunyt el még az ötödik születésnapja előtt.
Az adatokból az következik, hogy ha nem teszünk valamit, 2030-ig 56 millió, öt éven aluli gyermek veszítheti életét, javarészt megelőzhető okokból. A legtöbben ugyanis a tiszta ivóvíz, a villamos energia, vagy az oltások hiánya miatt vesztik életüket. Ennek ismeretében tán már nem is meglepő, hogy a világon arányaiban Szomáliában veszíti életét a legtöbb gyermek, ott ezer élve született gyerekből 127 veszti életét az ötödik születésnapja előtt. Magyarországon ez az arány 5/1000, amivel a jobbak közé tartozunk.
Laurence Chandy, az UNICEF kutatási igazgatója szerint ugyan 1990 óta "jelentős eredményeket értünk el a gyermekek megmentése érdekében, de még mindig több millió gyerek hal meg pusztán amiatt, hogy hova született". 2017-ben az ötéves kor alatti globális halálesetek fele Afrika szubszaharai térségében, illetve további 30 százalék Dél-Ázsiában történt. Afrika szubszaharai térségében 13 gyermek közül 1 halt meg ötödik születésnapja előtt. A magas jövedelmű országokban ez a szám 185 közül 1 volt.
Tausz Katalin, az UNICEF Magyarország gyermekjogi igazgatója szerint "a kedvező átlag mögött Magyaroszágon is jellegzetes különbségek húzódnak meg: a roma gyermekek halandósági mutatói rosszabbak a nem romákénál". A főbb kockázati tényezők, ahogy a világban, úgy Magyarországon is az alacsony iskolai végzettség, a jövedelemhiány, az egészséget károsító lakáskörülmények, az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés egyenlőtlensége, mondta. (Via UNICEF)