A résztvevők hatalmas sikerként ünnepelték a dél-koreai elnök, Mun Dzsein és az észak-koreai diktátor, Kim Dzsongun hétfőn kezdődött, szerdán zárult csúcstalálkozóját, melyen Mun beszámolója szerint még arról is megállapodtak, hogy
hogyan tehetnék atommentessé a félszigetet.
Kim értékelése szerint nagyot ugrottak előre a katonai béke eléréséhez.
A két ország megállapodott Észak-Korea legfőbb rakétakísérleti telepének leszereléséről is. Az ilyen bejelentéseket érdemes fenntartásokkal fogadni, végül is Kim erről elvben júliusban már Donald Trump amerikai elnökkel is megállapodott, hogy aztán ne tartsa be. De most Mun beszámolója szerint Kim abba is belement, hogy a telep leszerelését az érdekelt országok szakértői a helyszínen ellenőrizhessék, a jelenlétükben semmisítsék meg a telepet.
Kim és Trump júliusi csúcstalálkozóján Kim hasonló ígéreteket tett, például az atomprogram felfüggesztéséről és a telep felszámolásáról. Ahogy az utóbbiban, úgy az előbbiben is adós maradt ígéretei betartásával, az amerikai hírszerzés adatai szerint valójában nem állították le az atomfegyver-fejlesztéseket sem. Most úgy tűnik, hogy Mun látogatása kimozdította a holtpontról a folyamatot, bár, mint már említettem, Észak-Korea ígéreteit érdemes mindig fenntartásokkal kezelni.
Még úgy is, hogy a két Korea vezetőinek tárgyalásain a jelek szerint a júliusinál konkrétabb ígéretek születtek. Megállapodtak például abban is, hogy a két ország hadseregeinek vezetői is együttműködnek a katonai feszültség csökkentésében. Ezen felül is tesznek gesztusokat egymás felé, például megállapodtak vasúti hálózatuk összekötésében és abban, hogy a háborúban szétszakított családok tagjai újra találkozhassanak.
Dél-Korea emellett egészségügyi együttműködést is ígért, a két ország pedig közösen pályázik majd a 2032-es nyári olimpia rendezésére.
Kim és Mun idén már harmadszor találkoztak áprilisi, történelmi csúcstalálkozójuk óta. Most először Phenjanban, és Kim azt ígérte Munnak, hogy "a közeljövőben" ő is ellátogat Szöulba. Észak-koreai vezető korábban még nem járt a déli fővárosban. (Via BBC)