2020-tól jönnek a különbíróságok, még az idén benyújtja az erről szóló törvényjavaslatot a kormány

POLITIKA

A bírói hatalomról rendezett konferencián beszélt Trócsányi László igazságügyi miniszter arról, hogy még az idén benyújtják a közigazgatási bíróság felállításáról szóló törvényjavaslatot, és hogy 2020. január 1-től indulhat az új rendszer.

A közigazgatási bíróságok felállítását 2016 nyara óta biztosan tervezgeti a kormány. Itt dőlnének el az állampolgárok és cégek, illetve az állami intézmények közötti jogviták.

Az átalakításnak két ok miatt van különös jelentősége.

Egyrészt mert ezek az új bíróságok dönthetnek majd egy csomó olyan ügyben, ami kiemelten fontos a politikának. Ha valaki vitatná például, hogy

  • tényleg Mészáros Lőrinc nyerte-e a közbeszerzést,
  • jogosan hagyta-e jóvá Andy Vajna újabb lapvásárlását a Médiatanács,
  • okkal utasította-e el a népszavazási kezdeményezést a választási bizottság,

akkor a jogvitákról ez az új különbíróság fog dönteni.

A másik oldalon még nem egyértelmű, hogy az új különbíróságok bíráit hogyan fogják kiválasztani, de az már tavaly is látható volt, hogy a kormány szívesen ültetné a saját embereit a bírói székekbe.

Erről egyébként Trócsányi azt MTI szerint azt mondta hogy a

„bírói függetlenség rendkívül fontos, szenzitív kérdés, ezért a kodifikáció során sok szempontot kell figyelembe venniük.”

Kapcsolódó cikkek