Jogerősen öt évet kapott Ahmed H.

bűnügy

A Szegedi Ítélőtábla társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt öt év börtönbüntetésre ítélte a szíriai Ahmed H-t. A férfi 2015. szeptemberében a röszkei határátkelőnél dobálta a rendőröket, és a határ megnyitását követelte. A bíróság szerint ezzel valósította meg a terrorcselekményt,

  • hiszen erőszakkal, egész pontosan kődobálással,
  • próbált egy állami szervet, a rendőrséget,
  • a határ megnyitására rávenni.

Ahmed H. eddig három évet töltött előzetes letartóztatásban, amit beleszámítanak a büntetésébe, és az 5 év kétharmada után szabadulhat, tehát a számára legjobb esetben még ~4 hónapot kell rács mögött töltenie. (index)