Matolcsy György, Palkovics László és Nagy Gábor Tamás egy I. kerületi ünnepségen

„Magyarország 2010 után megtalálta helyét a világban” –Matolcsy György átadott egy 800 éves épületet

POLITIKA

Pénteken adták át a felújított budai Óvárosháza épületét a budai Várban. Az Úri utcai épületet még 2014-ben vásárolta meg a Magyar Nemzeti Bank szülte Pallas Athéné Domus Animae Alapítvány 1,85 milliárdért. A műemlékről a héten derült ki: egy éttermet és egy kávézót is nyit benne Zsidai Roy. A pénteki átadóünnepségen, amire a sajtó nem hívták meg, Matolcsy György jegybank elnök kijelentette:

„kilenc szellemi műhely működik majd a bölcs várban, a tudás házában, az épületben egyebek mellett 3 doktori program, köztük a Széchenyi Egyetem angol nyelvű doktori iskolája, 2 alapítvány, könyvkiadó és érmekiállítás is helyet kapott”.

Az MTI beszámolója szerint hangsúlyozta: „jelképes téren, jelképes helyen, jelképes időben” adták át a korábban már majdnem teljesen lerombolt épületet. Matolcsy szerint

"az épület is azt jelképezi, hogy Magyarország 2010 után megtalálta helyét a világban, Kelet és Nyugat között jelképes hídfőállást teremtett."

A 800 éves épület a felújítása amúgy

4 milliárd forintba került.

Kapcsolódó cikkek