Megegyezett Kína és a Vatikán a főkegyúri jogról

egyház
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Hosszú évek súlyos vitáját zárhatja le az a szerződés, amit szombaton írt alá a kínai és a vatikáni külügyminiszter-helyettes, Pekingben.

A megállapodás értelmében ezentúl a Vatikán vétójogot kap a kínai püspökök kinevezésekor, ugyanakkor a pápa elismerte annak a hét püspöknek a kinevezését, akiket a kínai kommunista kormány választott ki korábban, Róma megkerülésével.

Jézus szobor egy Rómához lojális, eddig illegális kínai közösség templomában.
Fotó: GREG BAKER/AFP

Az eddigi helyzet mélyen megosztotta Kína 12 milliós katolikus közösségét. Az államilag elismert "hazafias"-nak nevezett egyházat működhetett csak törvényesen, míg a Rómához lojális hívek közössége illegalitásba kényszerült. 

A Vatikán közleménye szerint a megállapodás alkalmas lehet a régi sebek begyógyítására. (Reuters