Ötszáztizenkettőre emelkedett Nicaraguában a belbiztonsági erők és a tüntetők összecsapásaiban életüket vesztett emberek száma - közölte hétfőn a Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség (ANPDH) jogvédő szervezet. A managuai kormány ugyanakkor hivatalosan csak 199 halálos áldozatról beszél.
A jogvédők szerint a halottak mellett több mint négyezren sebesültek meg az erőszakba fordult tiltakozó akciókon, 103-an pedig maradandó nyomot okozó sebet kaptak.
Az április közepe óta tartó zavargások nyomán ráadásul 1428 embert jelentettek eltűntként, jó részüknek semmi nyoma.
Az adatokat közzétevő jogvédők sincsenek biztonságban: Alvaro Leiva és több munkatársa Costa Ricába kényszerült menekülni a fenyegetések miatt. Azóta a Nicaraguai Emberi Jogi Szövetség száműzetésből működik - írja az MTI.
Nicaraguában április közepén kezdődtek a zavargások, miután a biztonsági erők leverték a nyugdíjcsökkentés miatt kirobbant tüntetéseket. Azóta a tiltakozások az egész országra átterjedtek, a mozgalom élén a diákok állnak.
Itt magyarázzuk el részletesen, hogyan esik szét a közép-amerikai ország, és hogyan kezd el a világ legsötétebb helyeire emlékeztetni.