Ez az a határozat, amit Magyarország nem szavazott meg.
A jogszabály értelmében sem természetes, sem jogi személy nem tagadhat meg árut, vagy szolgáltatást szankciók hatálya alatt álló emberektől, vagy vállalatoktól.
Az ENSZ-határozatot nem támogató államok neveit vésik fel a szégyenfára, hogy a szavazás eredménye hosszú távon se menjen feledésbe.
Nicaragua nyújtatta be az erre vonatkozó keresetet.
Miss Nicaraguát választották meg a világ legszebb nőjének. Hazája paranoid rezsimje előbb megpróbált fürödni a sikerében, aztán inkább rendszerellenes terroristának bélyegezték.
Egyes áldozatok testén több mint 300 méhcsípést találtak.
Régóta feszült a hangulat a felek között, az egyházfő most a náci Németországhoz hasonlította az országban uralkodó helyzetet.
Őt találta a legalkalmasabbnak.
Megszakították a diplomáciai kapcsolatot, épp akkor, amikor az amerikaiakkal is megromlott a viszony.
Az például nem tett jót a választás megítélésének, hogy előtte letartóztatták az ellenzéki jelölteket.
Az anyja, amit egy cirkuszból 5 éve mentettek ki, nem tudja szoptatni.
Két héttel az előző után.
Jövő hétre ér az állam déli részéhez.
Az ellenzék isteni igazságszolgáltatásról beszél.
Nicaragua tömegfelvonulásokkal, imával és a turisztikai kínálat bővítésével akarja útját állni a járványnak. Egy ott ragadt magyar is mesélt róla, milyen az élet a párhuzamos valóságban.