Nemi erőszak miatt börtönre ítélték Bill Cosbyt

bűnügy

Nemi erőszak miatt egy pennsylvaniai bíróság kedden börtönbüntetésre ítélte kedden Bill Cosbyt. Az ítélet szerint legalább három, legfeljebb tíz évet kell börtönben töltenie.

Bill Cosby 2004-ben philadelphiai otthonában gyógyszerekkel elkábította, majd megerőszakolta Andrea Constandot, a Temple Egyetem egykori ügyintézőjét. Cosby sosem tagadta, hogy volt szexuális kapcsolata a nővel, de az állította, hogy az konszenzuális volt.

Bill Cosby
Fotó: Matt Rourke/AP

Az ítélethirdetés előtt Steven O Neill bíró szexuális ragadózónak nyilvánította a 81 éves Cosbyt, vagyis felveszik a szexuális bűnözők nyilvántartásába, és élete végéig tanácsadásra kell járnia.

Eddig több mint 60 nő vádolta hasonló szexuális bűncselekménnyel Cosbyt, de egyedül Constand ügye jutott el a bíróságig, mivel a vádak nagy része túl régi volt. Ebben az ügyben öten vallották azt, hogy a humorista hasonló módon elkábította őket, közülük négyen erőszakkal is megvádolták. (BuzzFeed)