„A véleményem pedig erősen eltér az LMP hivatalos álláspontjától, EP-képviselőként én megszavaznám a jelentést” - írta a strasbourgi szavazás előtt egy Facebook-kommentben Szél Bernadett, miközben a párt országos elnöksége úgy döntött, nem támogatja a Sargentini-jelentés és a kapcsolódó intézkedések elfogadását, és végül az egy szem EP-képviselőjük nem is ment el szavazni.
Szél korábban lemondott az LMP elnöki és frakcióvezetői tisztségéről, miután a párt etikai bizottsága eltiltotta a tisztségviseléstől. De
most újra fegyelmi indul ellene a fenti kijelentése miatt.
Ezt a zoom.hu tudta meg, és Szél megerősítette az értesülést, ahogy azt is, hogy
az eljárást Sallai Róbert Benedek kezdeményezte.
Az a Sallai, akit egy fegyelmi eljárás után kizárt az etikai bizottság, miután az etikai bizottság április 14-ei ülésén székborulásig fajuló vitába keveredett párttársával, Hadházy Ákossal (aki egy fegyelmi eljárás miatt kilépett az LMP-ből).
Sallait nemrég visszavették, és ezek szerint már neki is látott az LMP-s pártélet gerincét alkotó munkának, a fegyelmi eljárásoknak.
De ő ugye már nem tagja az LMP vezetésének.
Mert egyetértenek Orbán Viktorral abban, hogy az EU nem a kormányt, hanem Magyarországot büntetné.
Kedden adott egy interjút, ami szerdán jelenik meg, de kiszivárgott információk szerint a társelnöki posztjáról és a frakcióvezetőségről is lemond.
De úgy, hogy közben nem kell lemondania. A verekedő Sallai Róbert Benedeket pedig visszavették.
Bazdmeg, ne mosolyogjál - mondja Sallai, mielőtt elkezdődik a dulakodás.
A távozó társelnök szerint az ellenzék fel sem fogja mekkora a baj. Mandátumát megtartja, nem lép be az MSZP-be. Interjú.
Sallai bejelentette, hogy marad az LMP-ben, és Szél Bernadett megbüntetésének örült a Facebookon.