Lovász László szerint nincs cenzúra, mert ugyan két előadást letiltottak, de azok meg lesznek tartva máshol

TUDOMÁNY

Az mta.hu névtelen kérdezőjének válaszolt négy kérdésre Lovász László, az MTA elnöke azzal kapcsolatban, hogy miután Barnabás Beáta Mária, az MTA főtitkár-helyettese két előadást is letiltott a Magyar Tudomány Ünnepén politikai okokra hivatkozva, Kertész János fizikus lemondta a részvételt.

Lovász a döntést így indokolta: „Az Akadémia nehéz és sorsdöntő tárgyalásban van az Innovációs és Technológiai Minisztériummal az intézethálózat jövőjéről. Ennek kapcsán megalapozatlan vádak is elhangzottak a sajtóban, többek között az, hogy az Akadémia a kutatás helyett politizál. Ebben a helyzetben fokozottan figyelünk arra, hogy ne adjunk alapot ehhez a vádhoz, ez a vitatott döntés is ebből a túlzott óvatosságból fakadt. De az Akadémia nem cenzúráz, különösen nem tilt, a két rendezvény nem marad el, mindkettőt megtartják a Társadalomtudományi Kutatóközpontban.”

Tehát, ha jól értem a magyarázatot, az akadémia nem cenzúrázik, mert ugyan két előadást letiltott, de maga a rendezvény meg lesz tartva azok meg lesznek tartva más helyszínen, egyelőre még nem tisztázott program szerint.

Fotó: Botos Tamás/444

Így indokolta az előadások letiltását:

„Barnabás Beáta, az Akadémia főtitkárhelyettese a Magyar Tudomány Ünnepének fő szervezőjeként dönt a programról. (…) A szóban forgó rendezvényekkel kapcsolatban úgy látta, hogy politikai tartalmuk, áthallásuk is van, ezért nem tette bele őket a Magyar Tudomány Ünnepe központi programjába.”

Lovász szerint „lehet vitatkozni azon, hogy van-e politikai tartalma a két tervezett rendezvénynek”, ő maga talán nem így döntött volna, de „igazán sajnálatos, hogy ennek megvitatására nem kerülhetett sor, mert valaki az érdekeltek közül a főtitkárhelyettes értesítését megkapva, azt néhány órán belül nyilvánosságra hozta ahelyett, hogy megpróbálta volna őt meggyőzni, vagy fellebbezett volna hozzám”.

Kertész János, a Széchenyi-díjas fizikus úgy látja, „az elmúlt 30-40 évben nem” volt a mostanihoz hasonló cenzúra az Akadémián(MTA)

Kapcsolódó cikkek