Jogerősen két év börtönre ítélték a volt macedón miniszterelnököt

külföld

Pénteken a macedón fellebbviteli bíróság megerősítette a  Nikola Gruevszki ügyében hozott szkopjei büntető bíróság korábbi ítéletét, amivel két év börtönre ítélték a volt miniszterelnököt. Gruevszkit azzal vádolták, hogy 2012-ben törvénytelenül vette rá a belügyminisztert egy 580 ezer eurós Mercedes beszerzésében, amit aztán a magánútjaira akart használni. Amikor aztán szorult a hurok, a politikus heves sorosozással és albánozással próbálta elvitatni a saját felelősségét. 

Most a bíróság megalapozatlannak találta az ügyben beadott fellebbezést, így az ítélet jogerős. Ugyanakkor a volt miniszterelnök még fordulhat a legfelsőbb bírósághoz, de ezzel nem feltétlenül tudja megúszni, hogy be kelljen vonulnia a börtönbe. 

Ugyanakkor a volt miniszterelnök koncepciós ügyről beszélt, amit szerinte az új kormány rendezett meg ellene. 

Nikola Gruevski az ítélethirdetés előtt
Fotó: ROBERT ATANASOVSKI/AFP

A nyomozásban felhasználták azokat a felvételeket is, amik a 2015-ös lehallgatási botránykor kerültek nyilvánosságra. Akkor 20 ezer ember telefonbeszélgetése került nyilvánosságra, köztük voltak bírók, rendőrök, politikusok, újságírók és diplomaták is, akiket illegálisan hallgattak le.  A következő évben politikai válság lett a botrányból. A korrupció miatt utcára vonulókat a kormány Soros zsoldosainak nevezte.

Orbán Viktor miniszterelnök és Nikola Gruevszki korábbi kormányfő, a kormányzó jobboldali Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) vezetője találkozik Ohridban 2017. szeptember 28-án.
Fotó: Balogh Zoltán/MTI/MTVA

Nikola Gruevszki Orbán Viktor korábban komoly szövetségesének számított, már tavaly STOP SOROS mozgalmat indított a helyi civilek ellen, a magyar miniszterelnök még tavaly ősszel is kiutazott Macedóniába, hogy a párja mellett kampányoljon. Orbán Viktor arról beszélt Ohridban, hogy azért áll ki Gruevszki mellett, mert neki is a nemzet az első, és a nem kér a migránsokból, de ez sem segített, a macedón jobboldal nagyon kikapott. (Balkan Insight