Ma csak második Athén mögött, de évezredeken át Szaloniki volt a legnagyobb görög város. Bár hogy pontosan mi az a „görög”, azon éppen Szalonikiben lehet a legjobban elgondolkodni. 80 perc Budapestről, és még egy mediterrán kikötővároshoz képest is sok a teraszos vendéglátóhely.
Jó biznisz a tanácsadás: stabil bevétel, fix nyereség, tavaly még hitelt is kapott valahonnan a volt elnök cége.
A cégpapírok szerint egy igazi reneszánsz ember a börtön elől Budapesten bújkáló ex-miniszterelnök.
Tobias Zech a saját nevén futtatta a vállalkozást.
A szófiai kormány szerint macedón nyelv sincs, mert az igazából bolgár. Az EU-s csatlakozási tárgyalások akadályozásával fenyegetnek, ha ezt Skopje nem ismeri el.
Már minden tag ratifikálta Szkopje csatlakozását.
Habony Árpád korábbi üzlettársa terjeszkedik a Balkánon. A Direkt36 által megismert dokumentumok szerint azonban a cégei közötti nagyértékű reklámszerződés gyanús lett a macedón nyomozóknak. Olyan országokba öntötte a pénzt a kormánypárti média fontos szereplője, ahol Orbán Viktor szövetségesei a hatalomért küzdenek.
A főváros V. kerületében adhatja le a szavazatát.
Letartóztattak egy ismert televízióst és egy üzletembert, a volt miniszterelnök korrupciós ügyét is kezelő különleges ügyész pedig váratlanul lemondott.
Az Észak-Macedóniában korrupcióért elítélt volt kormányfő baseballsapkában és napszemüvegben érkezett a tárgyalásra, nem mondott semmit.
Ismétlem: nem lesz előrehozott választás Észak-Macedóniában.
Hát kit kérdezzenek a Nyugat-Balkán ügyeiről, ha nem a korrupció miatt börtönre ítélt volt miniszterelnököt?
A találkának otthont adó ingatlan egy olyan kínai állampolgár nevén van, akit letelepedési kötvényesként jelöltek meg tavaly a 444-nek.
Az elnöki posztért három egyetemi tanár küzd.
Szaso Mijalkov volt a Magyarországon menekültként befogadott egykori macedón kormányfő kémfőnöke és jobbkeze.