18

Figyelem, felnőtt tartalom!

Az általad letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Megölték szállásadójukat, aztán megsütötték az agyát

külföld

Eljárás indult Oroszországban egy 22 éves férfi és egy 12 éves gyerek ellen, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy meggyilkolták szállásadójukat, és a testét megbecstelenítették - írja az IBT

Szerdán egy holttestet találtak a leningrádi területen fekvő kirovi régióban, az áldozat fejét levágták. A rendőrséget a szomszédok értesítették, miután látták, hogy egy felnőtt és egy kiskorú kimászik a férfi házának ablakán, és valami füstöl odabent. A kiérkező rendőrök bukkantak a ház tulajdonosa, Alekszej Popovics megcsonkított testére, akinek nemcsak a fejét, de a karjait is levágták. Az áldozat fejét a sütőben találták meg egy serpenyő mellett. A férfi szíve táján is találtak apró vágásokat, innen emberi húst távolítottak el az elkövetők. A holttest mellett egy fejsze volt. Mint kiderült, a füst egy eredménytelen gyújtogatási kísérlet terméke volt. 

Az áldozat, Alexander Popovics
Fotó: VKontakte

A rendőrség még aznap letartóztatta a 22 éves Arkagyij Zverevet és a vele tartózkodó, 12 éves Valeriát Novinkában. A szomszédok szerint ők laktak az áldozat házában, és gyakran hallották, hogy veszekednek szállásadójukkal. Popovics bátyja azt mondta, testvére gyakran megengedte, hogy ismeretlenek lakjanak vele. 

A gyanúsítottak beismerték a gyilkosságot, és elmondták azt is, megpróbálták megsütni az áldozat húsát. Vallomásaik ugyanakkor ellentmondanak egymásnak. Valeria azt mondta, egy boltban vett egy kést, és azzal szúrta meg szállásadóját, és a barátja, a felnőtt Zverev volt az, aki levágta a férfi fejét és karjait egy fejszével. Hozzátette, az áldozat mellkasáról levágott húst és az agyát megsütötték. A kislány vallomásában azt mondta, azért csinálták, „mert éhesek voltak”. A hús ízlett neki, de az agyat túl édesnek találta.

Zverev azt mondta, néhány nappal korábban egy havi lakbért fizettek Popovicsnak, de a férfi kedden még több pénzt kezdett követelni. Összevesztek, és a gyanúsított állítása szerint Valeria kérte arra, ölje meg a férfit. Az ő vallomása szerint ekkor felkapott egy kést, amivel többször nyakon szúrta. Aztán közösen levágták a fejét egy késsel, és berakták az agyát a serpenyőbe. Zverev azt mondta, ezután lefeküdt aludni, de a gyerek fennmaradt egész éjjel, és a holttestet figyelte. Reggel csupa füst volt a lakás, mert elfelejtették kikapcsolni a sütőt, és amikor egy szomszéd bekopogtatott, hogy megkérdezze, minden rendben van-e, elmenekültek az ablakon keresztül. 

Valeria a 47news.ru szerint hónapokkal ezelőtt tűnt el a bűncselekmény helyszínétől több mint kétezer kilométerre fekvő Szocsiból. A férfi és a gyerek vallomása szerint „szeretők” voltak, ami azt jelenti, Zverevnek kiskorú elleni szexuális erőszak miatt is felelnie kell majd. 

A kettős őrizetben marad, ügyükön nyomozók és kriminológusok csoportja dolgozik.