Elengedték a román férfit, akit a bolgár újságíró meggyilkolása miatt vettek őrizetbe

bűnügy

A bolgár hatóságok vádemelés nélkül szabadlábra helyezik a Viktorija Marinova oknyomozó riporter meggyilkolása ügyében őrizetbe vett román állampolgárt – közölte Teodor Atanaszov, a ruszei rendőrség vezetője. Azt mondta:

„Munkánk folytatódik. Egyelőre nincsenek olyan tények és körülmények, amelyeket bejelenthetnénk. A román állampolgárt szabadlábra helyezik.”

A bolgár közszolgálati televízió rendőrségi forrásokra hivatkozva úgy tudja, hogy nem találtak terhelő bizonyítékot a férfi ellen.

Atanaszov korábban azt mondta, hogy egy román útlevéllel rendelkező férfit hallgatnak ki a gyilkossággal kapcsolatban. „A férfit 24 órára vették őrizetbe, és együttműködik a hatóságokkal a nyomozásban” – idézte Atanaszovot a BNR.bg hírportál A férfi alibijét ellenőrzik, és hivatalosan nem gyanúsítják semmiféle bűncselekmény elkövetésével.

A 30 éves korában meggyilkolt bolgár újságíró, Viktorija Marinova
Fotó: TVN.BG/AFP

A nemi erőszak és brutális gyilkosság áldozatává vált Marinova egy kis ruszei tévécsatorna, a TVN egyik igazgatója és két oknyomozó programjának műsorvezetője volt, és korrupciós ügyek feltárásával foglalkozott. Legutóbb a GP-gate nevű ügyön dolgozott, amiben több újságíró annak járt utána, hogy építési vállalkozások és tanácsadó cégek hogyan rövidítették meg az adófizetőket több millió levával EU-s támogatásokból. Az ügy onnan kapta a nevét, hogy az esetenként a projektek 30-40 százalékát kitevő „korrupciós felárak” szálai a GP nevű cégcsoportnál futottak össze. (MTI)

Kapcsolódó cikkek