Garancsi 25,75 milliárd forintból épít hokicsarnokot Székesfehérváron

vidék

25,75 milliárdért épülhet fel a székesfehérvári Alba Aréna, a multifunkciós csarnokot a Garancsi István-féle Market Zrt. építi, a tervez szerint 1,5 év alatt – írja a Jégkorongblog.

A szekesfehervar.hu írta meg, hogy a székesfehérvári önkormányzat képviselő-testülete szeptember 14-én zárt ülésen tárgyalta, és egyhangú döntéssel elfogadta a multifunkcionális rendezvény- és sportcsarnok kivitelezése, illetve közutak tervezése és kivitelezése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményét.

A Modern Városok Programban épülő, közel 6000 fő befogadására alkalmas Alba Aréna építése nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás.

A multifunkcionális csarnok építésére korábban megítélt félmilliárd forint állami forrás a területvásárlási és tervezési költségeket fedezte 2016-ban. Székesfehérvár vállalta, hogy a komplett építési engedélyezési tervdokumentációt meg a közmű- és útterveket is elkészíti, az építkezés költségeit az állam állja.

Vlagyimir Putyin hokizik Szocsiban 2017. május 10-én.
Illusztráció: Nataliy Zemboska/Anadolu Agency

Érdekesség: jövőre a Belügyminisztérium kb. ugyanennyi pénzt, 25 milliárd forintot tervez költeni terrorellenes intézkedésekre. (Jégkorongblog)

Kapcsolódó cikkek