A Marie Claire egy Afrikából idemenekült modellt tett a címlapjára

divat

A magyar Marie Claire viszonylag bátor dologra vállalkozott a mai Magyarországon: címlapon szerepelteti Káfia Mhdi modellt, aki három évvel ezelőtt, 14 éves korában az anyja tanácsára és segítségével menekült el Szomáliából, mert a nevelőapja eladta, hogy egy nála sokkal idősebb férfi felesége legyen.

Forrás

A lány – aki a hat testvére mellett a legidősebb gyerekként a legtöbbet dolgozott már 8 éves kora óta – durva embercsempészek segítségével, kísérők nélkül gyalogolt és futott az életéért, éhezett, napokig gyalogolva nagyon legyengült, és még börtönbe is került csak azért, mert nem voltak papírjai. Végül Törökországon és Görögországon keresztül eljutott Magyarországra, amiről – ahogy a Nők lapjának nemrég elmondta – korábban sosem hallott, majd a fóti gyerekotthonba került.

Azóta megtanult magyarul, leérettségizett, és felfigyelt rá a divatvilág is (az első modellportfólióra valót diákmunkával, hostesskedéssel, gyári melóval és saslikkészítéssel kereste meg), idén a Mercedes-Benz Fashion Week Cental Europe-on is szerepelt. A róla szóló, Könnyű leckék című dokumentumfilm ma került mozikba:

Forrás

Eközben Magyarországon